ANNIE O'NEIL
" Az életben, akárcsak egy kártyapartiban,
ha egyszer valamit leraktak, akkor az játékban van. "
Nem: nő
Csoport: rémek
Születési hely, idő: Arapaho partjai, 1938. 08. 06. (75) – valódi kora ismeretlen
Kinézet: Csábító világoskék szempárját sötét, sűrű szempilla keretezi. Telt ajka és pisze orra, finoman ívelt arccsontjával egy tökéletes márványszoboréhez hasonlatos megjelenést kölcsönöz neki. Ezt az érzetet erősíti a külső szemlélőben nőies, nyúlánk mégis kellően izmos alkata és a hozzá párosuló 167 cm-es magasság. Haja derékig ér melynek színe eredetileg fekete ám azt gyakran változtatja. Imádja az extrém és egyben nőies ruhákat, a platformos magassarkúkat valamint az erős sminket. Megjelenése lényegében sokkoló, ennek ellenére azonban egy rendkívül vonzó nő benyomását kelti.
RAGADOZÓ
Speciális rang: Lidérc
Búvóhely: Tengerpart
Szörny-alak: szörnyalakom leginkább az emberek által ismert mesebeli sellőkéhez hasonlít. Néhány aprócska eltérés van csupán, többek között az, hogy közel sem hasonlítok annyira a két lábon járókhoz. Méretes, izmos farkammal együtt elérem a 3,5 méteres hosszúságot. Úszóhártyával egymáshoz tapadó ujjaim karmokban végződnek, hallásom rendkívül kifinomult. Testem minden porcikája tömör izom, melyből mérgező tüskéket vagyok képes kilövellni. A rajtuk található méreg idegölő hatású, az áldozat megbénul egy időre (5-10 perc) de nem hal meg. Testem képes elviselni a szélsőséges hőmérséklet változásokat is így könnyű szerrel átszelhetem az óceán legmélyebb árkait is. Szememen hártya található így soha nem kell pislognom, a vak sötétben is jól látok viszont a közvetlen napfényre igen érzékeny a szemem. Áramvonalas, ruganyos testemmel kivételesen gyorsan tudok úszni a vízben, mindezt segíti a bőrömön időnként termelődő nyálka is.
Szörny készségek: - mérgező tüskék kilövellése melyek megbénítják az áldozatot (5-10 percre attól függően, hogy mennyi méreg jut a szervezetükbe)
- rendkívül gyorsan úszok, mindezt segíti a bőrömön időnként termelődő nyálka is
- kiváló a hallásom
- remekül látok a vak sötétben is
- képes vagyok elviselni a szélsőséges hőmérséklet ingadozásokat
Rémjel: nem érzékelem az intim szférát. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy bármikor behatolok más személyes szférájába. Nincs szégyenérzetem és nem gondolom, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hozok másokat.
Foglalkozás: pultos a Berry's Bar-ban
SZEMÉLYISÉG
Kiszámíthatatlan, elvetemült figura. Kegyetlen vadász ki szeret játszani áldozataival és pattanásig feszíteni a húrt. Csak akkor fogyasztja el prédáját ha az már félelmében az őrület határára került. Számára ismeretlen a könyörület vagy megbánás fogalma. Szeret új dolgokat kipróbálni. Magabiztos, erőteljes, szigorú, intenzív, színes személyiség. Mindennek központjába saját jólétét állítja. Értékrendje meglehetősen elferdült, alacsony érzelmi intelligenciával rendelkezik, furfangos, gyors észjárású, jó a nyelvérzéke. Szorult helyzetben is könnyedén feltalálja magát, jó színész, ravasz csábító és igen öntudatos így rosszul viseli ha megmondják neki mit csináljon. Bosszúálló típus, a megtorlást általában alaposan lépésről lépésre megtervezi. Kedveli az érzelmi játszmákat főként ha ő kerül ki belőlük győztesen. Igazi haszonélvező, erkölcstelen nőszemély.
+ kreativitás, találékonyság
+ remek színészi vénával rendelkezik így ügyesen állítja maga mellé szerencséjét, jól forgatja a „lapokat”
+ csábítás
+ késforgatás
+ megfontolt
- alacsony érzelmi intelligencia
- hedonista életmódjából adódóan bizonyos helyzetekben igen elővigyázatlan
- a szárazföldön jóval védtelenebb mint megszokott élőhelyén
- képtelen feltűnésmentesen megjelenni emberi alakjában
- esetenként túlzottan elbizakodott
~ veszít
~ ismét takarító életmódra kényszerítik és mosónőnek kell állnia
~ megalázzák
TÖRTÉNET
1938-ban az első rémek egyikeként léptem emberi alakban Arapaho partjaira. Egy hosszú fekete hajú, kék szemű, szépséges nő alakját vettem fel s ezt a mai napig nem bántam meg. Az emberek úgy 25-26 évesnek saccolnak első ránézésre. Bár eredendően azért vettem fel ezt az alakot, hogy könnyedebben vadászhassak mégsem bírtam beleolvadni a város szürke tömegébe. Kihívó, színes egyéniség vagyok az arctalanul hömpölygő sokaságban. Viszonylag gyorsan ráéreztem az emberi életmód zamatára, megtanultam hogyan cserkésszem be áldozataimat feltűnésmentesen. Aztán egyre többet és többet akartam, s emberi alakot öltött rémtársaim is egyre sokasodtak. Akárcsak természetes élőhelyemen a verseny itt is kiéleződött, nem élhettem sokáig a bőség paradicsomában. Ahogy szaporodtak a vadászok úgy lettek egyre elővigyázatosabbak a prédák, új taktikát kellett kieszelnem.
Úgy döntöttem a lehető legemberibben viselkedek majd... iskolába jártam. Először fodrásznak tanultam, aztán meg pincérnek. Legvégül elvégeztem egy varró tanfolyamot is, nagyon lelkes voltam. Még lakást is béreltem a városban természetesen álnéven és úgy tanulmányoztam a Homo sapiens sapiens-eket mint ők egy különleges fajt. Ismét sikerült kialakítanom az ideális ragadozó életmódot, álcám tökéletes volt. Az élőhelyemen minden tégla pontosan a helyére volt illesztve, aztán egy napon mindannyian csapdába kerültünk.
A hibridek megjelenésével és döbbenetes ütemben való szaporodásukkal alkalmuk nyílt átvenni az uralmat. Mindezek előtt a vadak jelentettek számunkra fenyegetést, tőlük vártuk volna a leigázást nem féltestvéreinktől. Egy nap az úgy nevezett Alvárosba toloncoltak bennünket és arra kényszerítettek, hogy többé ne együnk emberhúst. Részben a hibridek is emberek voltak ugyan de úgyszintén rémek is. Akárhogy is vesszük mindenképpen el kellett árulniuk a saját fajtájukat csak ők éppenséggel úgy döntöttek, hogy a prédák pártjára állnak. Ez az ami annyira emberivé teszi őket, a sajnálat és védelmezni akarás. Undorító.
Mosónőként dolgoztam az Alvárosban hosszú évekig. Ez az időszak az emlékeimmel belátható életem során, toronymagasan a legszörnyűbb volt. Leigáztak bennünket, nem volt semmink. Nem volt tulajdonunk csupán a szakadt, koszos ruhánk mit minden reggel magunkra vettünk és az a lyuk ahol aludtunk. Csak egy mélyedés a falban egy nyamvadt függönnyel... Szemünk évekig nem látta a napot, az eget vagy a tengert. Egy nagy dobozba zártak bennünket ahol lesoványodtunk, bőrünk beszürkült a neonfénytől és sokunk elpusztult természetes élőhelyének hiányában. A napok siváran teltek, mindig ugyanaz a sztori. Kimásztunk a lyukból, megállás nélkül robotoltunk majd ha a „hazatérés” előtt még volt energiánk esetleg sétáltunk egyet a kihunyni készülő lámpák fényében vagy megmártóztunk az égető tóban.
Egy napon azonban ismét fellázadtunk. A szívem olyan hevesen vert mint még soha azelőtt, jóleső bizsergés járta át a testem, kiszáradt szám egyszerre megtelt nedvességgel. Kibírhatatlan vágyat éreztem az emberek húsa iránt. Annyi év éhezés után valamelyikünk megszegte a törvényt és evett a tiltott gyümölcsből.
Innentől kezdve nem volt megállás, az őrségváltást követően a kapuhoz siettünk és végezve az őrökkel kiszabadultunk az Alvárosból. Soha többé nem mentünk vissza.
Ismét a tengerben élek de vissza járok a városba ahol jelenleg pincérnőként dolgozom. Most én vagyok a rémek vezére, az úgy nevezett Lidérc. A vízben élő testvéreim az én érzéseimet és parancsaimat követik. S ahogy a jó vezérnek szokás szemmel tartom az ellenségem, a városban pincérnőként nincs olyan pletyka amiről ne tudnék. Egy hibrid és egy vad sem mozdulhat a tudtom nélkül... a harc ismét megkezdődött.
Play by - Ophelia-Overdose