DAIMON THORN
" A sötétség csak ahhoz ér hozzá, aki behívja magához. "
Nem: férfi
Születési hely, idő: 1988. január 12., Rotorua, Új-Zéland
Külső tulajdonságok: 188 cm-es magasságú, 85 kg-os, normál, enyhén izmos testalkattal rendelkezem. Hosszú és dús sötétbarna hajam van. Legszívesebben farmernadrágot hordok, bakancsot és sötét hosszú ujjú felsőt. Kedvelem a hosszú kabátokat és a nadrágláncokat. Szinte állandó kiegészítőm egy ezüst medál és egy a bal csuklómra kötött fekete bőr karkötő.
Mivel sok időt töltök szörny-alakomban és az emberi testem kevéssé táplálom, ez erőteljesen ki is ütközik rajtam. Minél előrébb haladok a korral, bőröm annál inkább sápadt helyett egyenesen szürkének tűnik és egyre több fekete ránchoz hasonlatos vonal jelenik meg rajta. Bizonyos szintig ez az állapot visszafordítható, ha napokig, hetekig nem változom át és elegendő mennyiségű emberi táplálékot fogyasztok. De már sosem lesz olyan tökéletes az emberi alakom mint valaha volt. "Tetoválás" és "smink" címszóval szoktam ezeket kimagyarázni, ha valaki rákérdez... feltűnő világosszürke szemeim, melyek már-már fehérnek tűnnek viszont közel sem ilyen könnyű megmagyarázni. Tudom, hogy az évek múlásával egyre kevésbé hasonlítok majd egy emberre, elsorvad felvett emberi álcám ha nem tartom karban megfelelően. Valaha egész jóképű voltam, mára azonban emberi bőrben is jobban hasonlítok a bennem élő szörnyetegre.
Foglalkozás: -
ÁTVÁLTOZÁS
Faj: lamasszu
A láz: 17 éves voltam, mikor egy szörnyeteg megtámadott. Hazafelé sétáltam egy buliból, az utam a külső városrészbe egy fás-kiserdős terület mellett vezetett el. Forró nyári éjszaka volt, teljes sötétség, az alkohol pedig elbódított. A szörnyeteg a levegőből csapott le rám, karmaival megragadott, majd egy fának csapott. Bevertem a fejem, teljesen magatehetetlen voltam, miközben bevonszolt az erdőbe. Azt hittem fel akar falni, majdnem sikerült is letépnie a lábam. Biztos voltam benne, hogy aznap éjjel meghalok... de azután egyszer csak, mintha a szörnyeteg meggondolta volna magát. Szinte a semmiből termett ott mellette két másik, hasonló rém - mindnek oroszlán-teste és hatalmas szárnyai voltak. Mikor kinyitották a szájukat, a hangjuk hallatán úgy éreztem, menten megsüketülök és felrobban a koponyám. Elájultam tőle.
Másnap a kórházban ébredtem, súlyos sebekkel, de nem voltam életveszélyben. Nehéz volt elhinni, hogy az egész nem csak egy álom volt. Néhány nap múlva azonban megbizonyosodtam róla, hogy mindez tényleg valóságos volt, kezdetét vette ugyanis életem legmegrázóbb utazása a fájdalom világába. Leírni sem tudom, mennyit kínlódtam a hibrid-láz miatt. Egyedül a nyers hús volt képes csillapítani valamelyest a tüneteket. Végül túléltem, de talán jobb lett volna, ha meghalok - legalábbis az első átváltozás után ezt gondoltam. Ösztönösen tudtam, hogy veszélyes vagyok és fenyegetést jelentek minden körülöttem élőre.
Klán: -
Szörny-alak: testem egy hatalmas, fekete oroszlánéra hasonlít leginkább egy-egy pár izmos első és hátsó végtaggal. Hátamból denevérszerű, hártyás szárnyak nőnek ki. Arcom emberi, melyet sűrű, sötét sörény foglal keretbe. Karmaim élesek, fogaim pedig hegyesek, egy pár agyarral a felső fogsorban. Szemem teljesen fehér, mintha vak lennék, valójában azonban nagyszerű a látásom, főleg sötétben. Lemezes farkam hosszú és halálos fegyver, könnyedén átszúrom vele a lágy hús-szövetet.
Szörny-készségek: futva nem vagyok túl gyors, de izmos végtagjaimnak köszönhetően képes vagyok magasra elrugaszkodni és nagyot ugrani. Szárnyaim lehetőséget biztosítanak a repülésre, képes vagyok gyorsan és ügyesen irányt változtatni, manőverezni a levegőben. Még a hibridek között is kiemelkedő a látásom a sötétben, valamint halló- és szaglószervem is igen fejlett. Mivel az árnyékok és a sötétség az otthonom, éjjel vagyok a legveszélyesebb. Szinte láthatatlanul szelem az eget, vagy támadok lesből áldozataimra.
Szubmisszív vagy domináns: alfa (kobol)
Uraló erő: bestiális
BELSŐ TULAJDONSÁGOK
Jellemem meghatározó része az ösztönök és a bennem élő szörnyeteg, épp ezért sokan keménynek és ridegnek találnak. Pedig egyszerűen csak másképp látom már a dolgokat, mint az emberek. Más erők munkálnak bennem, más célok visznek előre. Határozott vagyok és erős, nyugodt, megfontolt és türelmes. Ismerem a felelősségem súlyát vezetőként, ugyanakkor vannak kétségeim.
Természetem titokzatos, sosem beszélek feleslegesen, kimondott szavaimnak mindig súlya van. Kiállok magamért és másokért és igyekszem mindig a jó úton járni, de ha úgy alakul nem félek más eszközökhöz nyúlni, hogy megvédjem a fajtám. Van bennem némi eredendő sötétség, aminek sosem szabtam határt igazán.
Erősségek: repülés, tájékozódás és rejtőzködés; magas fájdalomküszöb; türelem és figyelmesség, ügyelek a részletekre és az apróságokra.
Gyengeségek: emberség és empátia; nem viselem túl jól az erős fényt, jobb szeretem a sötétséget; emberi testem elváltozásai miatt nehéz láthatatlannak maradnom, feltűnő jelenség vagyok.
Félelmek: rossz döntések, kudarc; hogy a szörnyeteg teljesen felemészt; vagy épp ellenkezőleg, elveszítem az erőm és túlásgosan emberivé válok.
TÖRTÉNET
27 év... megannyi súly és teher. A legtöbb embernek feleannyi sem jut ki egész élete során, mint nekem ebben a kis szeletben. A gyermekkorom békésen telt, a családommal mindig jó volt a kapcsolat. Egykeként nőttem fel, de rengeteg barátom volt. Az egész... szinte meseszerű, ha visszagondolok. Mint egy könyv lapjain összeálló történet, melynek a főszereplője nem én vagyok. Maximum a helyébe képzelhetem magam.
Már tinédzserként is a sötét zenék, a kemény stílus vonzott - de miután 17 évesen hibriddé váltam, valóban az éjszaka lett az otthonom. Itt érzem jól magam, sötétben, titokban, rejtve. Az első átváltozás után megrendeztem saját halálom - nem akartam összetörni a szüleim szívét, hisz szörnyeteg lett belőlem. Egy szállítóhajó potyautasaként érkeztem az Egyesült Államokba.
Arapaho városa túl fényes volt nekem, de nem tudtam, hová máshova mehetnék. Különös lények egész sokasága élt itt, nem sokkal később rátaláltam a város határában rejtőző hibrid-klánokra. Viátor voltam köztük, egy idegen, egy utazó, mégis ösztönösen éreztem, hogy maradnom kell. Az Impetigo klán szövetségese lettem, akik rengeteget segítettek nekem. A klánok kötelékében éltem meg újabbak és újabbak alakulását, ahogy a hibridek létszáma egyre nőtt. Közben erős és határozott férfivá éltem, aki harmóniába került a benne élő bestiával, s ez az akkori kobolnak is feltűnt.
Személyesen lett a mentorom, hamarosan elkísértem őt az útjaira is, mikor új hibrideket, vagy viátorokat látogatott meg. Tudtuk, hogy őseinknek, a rémeknek, akik minket is teremtettek már erősen leáldozóban van a csillaguk. Mikor 2005-ben az utolsó is örök álomba szenderült, mind félni kezdtünk az elmúlástól. Foggal körömmel ragaszkodtunk az életünkhöz és ösztönösen adtuk tovább a hibrid-lázat az erdőbe merészkedő embereknek.
Sokáig én voltam az első és egyetlen lamasszu Arapaho-ban, de néhány év alatt számunk megsokszorozódott, köszönhetően a bennem munkáló, egyre erősebb bestiális erőnek. Nem sokkal azután, hogy klánt alapítottunk, a kobol meghalt. Tudta, hogy engem jelölnek majd a helyére és nyomatékosan megkért, hogy ne fogadjam el a tisztséget. Óva intett a szörnyetegtől is, mely lassan kezdett a saját képére formálni. A sötétség útjára léptem, az árnyékokat választottam az emberség helyett; a halált és az erőszakot az élet helyett.
Persze úgy lett, ahogy a kobol megjósolta: felkértek, hogy fogadjam el a tisztséget. Én pedig eleget tettem a belső késztetésnek, ezzel elfordulva mesterem utolsó kérésétől. Úgy tűnt jól döntöttem, hisz hatalmas változásokat hoztam a klánok életébe, olyan dolgokat vittem véghez, melyek a világon egyedülállóak. Egy egységgé kovácsoltam a klánokat, területeket szereztünk és egyezséget kötöttünk az emberek vezetőivel. De vajon tényleg helyes döntéseket hoztam? A klánok háborúzni kezdtek egymással, s talán csak idő kérdése, hogy rálépjenek arra az ösvényre, melyet a teremtőink kijelöltek nekünk... tudom, hogy az én felelősségem, hogy ne így legyen.
De kezdek egyre eltávolodni... nem érdekelnek már az emberek és az ő világuk. Elfelejtettem már, milyen félelemben élni... elfelejtettem, milyen érzés embernek lenni.
Hétf. 11 Jan. - 10:04 by 
