AGENOR
JOAKIM BJÖRG
" Lehet, hogy a béke azzal kezdődik, hogy az emberek újra tisztelni kezdik a halált? "
Nem: férfi
Csoport: emberek
Születési hely, idő: Narvik (Norvégia), 1975.02.07. (38 éves)
Kinézet: magas, nagyjából 192 cm, erős felépítésű. Hosszú sötétszőke raszta haja van, kékesszürke szemekkel, általában sötét ruhákat hord meg egy nyakláncot állandóan
Speciális rang: Konzulens
Foglalkozás: Az embereknek úgymond polgármestere. Hozzá fordulhatnak az emberek, ha bármi probléma akadt. Az ügyes-bajos dolgokat általában ő intézi, ha komolyabb a helyzet, akkor továbbadja a marsallnak.
Kirin: Egy kölyök nőstény husky, a neve Riana.
Határozott, kitartó, békeszerető, kompromisszum kész, igazságos, egyáltalán nem részrehajló, kiáll az emberek jogai mellett egyénenként is, egyenes, korrekt, okos, logikus, gyakorlatias, szeret utazni, bár mióta konzulens, nem nagyon engedheti meg magának.
+ szilárd erkölcs
+ gyors, pontos problémamegoldás
+ okos
- kicsit merev
- erős igazságérzet (túlságosan magáénak érzi a dolgokat)
- nehezen bízik meg emberekben
~ unokaöccse komoly bajba keveredik
~ nem lesz sose gyereke
~ nem tudja megvédeni a szeretteit
A nevem Agenor Joakim Björg. Narvik nevű nagyvárosban Norvégiában születtem. Itt éltem orvos apámmal, ügyvéd anyámmal és a nálam 4 évvel idősebb nővéremmel. Az élet zökkenőmentes volt ezen a területen, viszont szüleim megunták a nagyvárosi életet. Egyik nap édesapám kapott egy állásajánlatot Amerikából. Ez akkoriban nagy szó volt, aki kiment Amerikába, annak volt igazi élete. Ezért szüleim kapva kaptak az alkalmon és kiköltözünk. Egyenesen Arapahoba. Mint utólag kiderült, több orvosi állást is be kellett tölteni ebben a városban illetve a környékén egy elég rémisztő okból: az embereket ezen a területen nem a skorbut vagy a rák fenyegette, hanem rémek. Apám sebész volt, így kiváló hasznát vették. Közben az egész családunk megismerkedett az itteni szokásokkal, az egymás ellen kűzdő csoportokkal. A nővérem ezt idegileg nem bírta és amint tudott, visszaköltözött Narvikba. Én kiskorom óta élek ebben a világban, teljesen megszoktam a rémek és hibridek jelenlétét. Világéletemben egy békeszerető ember voltam és örököltem apám segítőkészségét is. Fiatalkoromban gyakran ütöttem bele balhés dolgokba az orromat, volt, hogy egy rém elől mentettem meg hozzám hasonló embereket - csodával határos módon megúsztam őket, pedig sosem voltam egy nagy hős. Nem kenyerem az erőszak, inkább a diplomatikus megoldásokat kedvelem. Mivel örökbuzgó fiatal voltam és mindenképp tenni akartam valamit az emberek segítésére, felkerestem a Marsall-t. Ekkor még nem Klaus töltötte be ezt a címet. Megkérdeztem, van-e valami feladat számomra, amit megtehetnék az emberek védelméért. Az akkori Marsall kedves, idősebb férfi volt. Mosolygott az elhatározásomon, de óva intett attól, hogy belekeveredjek ebbe a dologba. Én erősködtem, hiszen mindenképp segíteni akartam. Azt hiszem mindig volt bennem egy olyan világmegváltó késztetés. Ő azt válaszolta, hogy jelenleg nincsen, de amint lesz bármi dolgom, ígéri, hogy értesíteni fog. Ebben én nem hittem.
Nem adtam fel a próbálkozást és a lehető legtöbb szervet bejártam, de mivel mindenhol túl fiatalnak bizonyultam, a legtöbb amit tehettem, hogy apámnak segítek ellátni a sérült embereket.
Több évet is eltengettem így, míg olyan 6 évvel a megkeresésem után a Marsall szeretett volna látni. A találkozás nem várt örömöket hozott: Megkért, hogy legyek én az új konzulens. Nagy vonalakban felvázolta, hogy mit kellene tennem, az én lelkem meg repesett az örömtől, hogy végre elérhettem a célom.
Ez évekkel ezelőtt volt. Azóta már mindenki ismer engem, mindenki tudja, kihez forduljon, ha problémája van, és én a mai napig nagyon szívesen segítek mindenkinek és a szívügyem az emberek biztonsága.
Nemrégiben hozzám költözött ideiglenesen a nővérem 19 éves fia. Pontos információt nem mondott a nővérem, hogy miért küldi hozzám, de megkért, hogy egy huzamosabb ideig viseljem gondját. A fiú kicsit balhés, és olyan vérmérsékletű, mint az anyja: önfejű és agresszív. Nehezen tartom kordában. Mindenbe belekeveredik.
Play by - Chrigel Glanzmann