Depresszív és kiábrándult, de jellemző egyfajta cinikus és csípős humor. A közeli ismerősei és barátai számíthatnak rá, megbíznak benne, amire folyamatosan rá is szolgál. Őszinte, akinek nem szokása a köntörfalazás.Barátaival kedves, de ellenségeivel és a bűnelkövetőkkel szemben elég könyörtelen tud lenni.

New Yorkban születtem, a szüleimmel a város egy átlagos részén, konkrétan Brooklynban éltünk, ott töltöttem a gyerekéveimet. Jól megvoltunk, nem volt rossz a gyerekkorom sem, de azért voltak zűrjeim. Apám szintén rendőr volt egész jó hírnévvel, anyám pedig banki alkalmazottként hajtotta a pénzt.
A suliban relatíve jó tanulónak számítottam, de azért a balhék sem álltak tőlem távol. Ezek elől sosem menekültem el, ha helyzet volt, akkor álltam elébe. Magyarázkodhattam is otthon sokszor, hogy miért van épp monoklim vagy, ilyen-olyan sebhelyeim. A gimi után nem meglepő módon becéloztam a rendőrakadémiát. Azért nehezen tudnám fater hatását letagadni. Jó eredményekkel végeztem el, és meg is kezdtem a melót közrendőrként.
Ebben az időszakban ismerkedtem meg egy nagyon tuti csajjal, aki ráadásul még okos és humoros is volt, össze is jöttünk. Shelly Payne-nek hívták. Egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már évek óta együtt vagyunk, szóval gondoltuk, össze is házasodunk. 33 voltam már ekkor.
1-2 évvel később úgy éreztük, hogy itt az ideje egy kis változásnak. Már-már sok volt New York, kissé untuk is, szóval máshová terveztünk költözni, ha nem is örökre, de egy ideig biztos. A döntésben szerepet játszott az is, hogy gyereket terveztünk, és biztos, ami sicher, ezt egy biztonságosabb helyen akartuk megvalósítani. Némi utánjárást követően kijelöltük Arapahot, egy hónap múltán már ott is voltunk. A város szélén vettünk egy lakást, nem messze egy erdős területtől. Úgy alakult, hogy a gyerkőc időközben már úton volt, és pár hónappal később már a kezemben tarthattam a kisfiamat. Hatalmas volt az öröm. Eddig is nagyon jól megvoltunk Shellyvel, de ezután még jobban összekovácsolódtunk. Frankie - mert hogy ezt a nevet kapta a kölök - nőtt, mint a bolondgomba, és közben mi is beilleszkedtünk, a helyi rendőrségnél dolgoztam, és jó viszonyt alakítottam ki a kollégáimmal, és a munkámban is jó voltam.
Szerencsére kezdetben nem volt túl sok bűncselekmény, szóval a munkám se volt túl sok, így maradtam idő a családomra. Ezt így New Yorkban biztos nem jöhetett volna össze. A munkám révén belefutottam furcsa ügyekbe is. Rejtélyes eltűnésekbe és gyilkosságokba. Pluszban a maffiával is volt gondunk és csak egyre több lett. Lassan kezdett úgy tűnni, hogy azért nem sokkal nyugisabb ez a hely, mint New York volt. Más a levegő, de tele volt ismerős szagokkal... Közben nyomozóvá váltam és elértem a hadnagyi rendfokozatot. Sok ügy felderítése kapcsán ütköztem akadályokba, mégpedig a rendőrség részéről. Addig is rebesgették, de kezdett egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy bőven vannak összefonódások a maffia és a rendőrség között. De engem ez nem érdekelt annyiban, hogy nem nyugodtam, amíg el nem kaptam az épp aktuális tettest, még ha páran figyelmeztettek is, hogy vegyek vissza a tempóból és jobban tenném, ha inkább szépen félrenéznék és lezárnám csendben az ügyet. Az nem én lettem volna, ha ilyesmibe belemegyek.
Egy napon körülbelül egy éve egy kettős gyilkosság helyszínére mentünk ki a társammal. A nyomozás során előkerült bizonyítékok újfent arra mutattak, hogy ezért is a maffia a hunyó. Meg is környékeztem néhány embert, akiknek vannak alvilági kötődéseik. Jó úton haladtam, hogy előbb-utóbb elfogjam a tetteseket. A társam kiszállt ebből, és engem is arra figyelmeztetett, hogy ne tegyem, mert nem tudom mivel állok szemben, és van sok dolog, amiről fogalmam sincs és nagyon veszélyes lehet. De bármit is mondott, nem izgatott különösebben. Pár héttel később egy fárasztó nap után, már csak arra vágytam, hogy hazamenjek, átöleljem a feleségem és a fiam, benyomjak egy jó vacsorát velük, és minden lenyugodjon. Mikor már közel voltam a házunkhoz, kiszúrtam, hogy nyitva az ajtó. Rossz érzésem támadt. Gyorsan kiugrottam a kocsimból, elővettem a pisztolyom és sietve bementem. Egy elhaló sikolyt hallottam, melynek hallatán már futásra váltottam. Bent a házban minden tiszta vér volt. Emberi hangot már nem hallottam, viszont valami állatit igen. Morgást és rágás hangját.
-B@ssza meg, ne! Istenem kérlek, ne! - zajongtak a fejemben a rémület és az aggodalom hangjai és reméltem, hogy ezt csak álmodom.
De nem. Mikor az egyik szobába benéztem, megláttam valami nagy lófejű macskaszerű állatot két megcsonkított test mellett, az egyikbe éppen beleharapott. Leírhatatlan döbbenet és elkeseredettség lett úrrá rajtam. És harag. Kapásból ráfogtam a pisztolyt a rohadékra és tüzeltem. Rám mordult. Kapott a pofájába is egyet. A qrwa anyját! A következő lövésnél menekülőre fogta. Rálőttem az egész tárat, kiugrott az ablakon, utántöltöttem és újra lőttem. Közben a kirinem utána eredt. Én ugyanúgy. Ezért meg fog fizetni ez a valami! A kirinemmel rohantunk utána, lőttem rá, de túl gyors volt a sz@rházi, kezdett lehagyni minket. Az erdő felé vette az irányt. Elvesztettük. A qrwa életbe! Biztosan eltaláltam jó párszor, de látszólag ez nem nagyon hatotta meg. De ettől még meg fog dögleni, abban biztos lehet. Hazarohantam, volt otthon egy MP5-ös gépfegyverem és egy M5 Matte Nickel shotgunom, most jó szolgálatot fognak tenni. Visszamentem Fenrizzel az erdőbe és nem sokkal később szembetalálkoztam az iménti döggel. Nem mondom, mázlim volt. De lehet, hogy értem indult vissza, hogy befejezze, amit elkezdett. Milyen állat lehet ez? Ilyet még nem láttam, lehet több is. Erre értette a társam, amit mondott? Nekem támadt, én meg rárántottam az MP5-öst és szórtam a golyókat, ahogy csak kifért. Mintha ez lelassította volna, de nem akart megdögleni ez a mocsok. Miután kifogyott, megindult felém, és ugrott. Elhajoltam előle, ö fölöttem átrepült. Amíg megfordult, a shotgunom után kaptam és szemből rálőttem. A golyók a mellkasa körül szóródtak, biztos jutott a szívébe is belőlük. Ettől a húzástól meghátrált és látszott, hogy nagyon nem esett ez neki jól. Ez az Max, most vége lesz. Újra tüzeltem, és a lövésem a nyakából kiszakított egy jó darabot. Ettől kifeküdt. Egyszer csak, mintha változni kezdett volna, fokozatosan kisebbé vált ez a ziháló dög, és egyre inkább egy emberre kezdett hasonlítani. Mi a sz@r történik itt?!
-Ne! Ne ölj meg! Csak egy megbízást teljesítettem! A maffia akarta, hogy meghaljatok! - üvöltötte fájdalomtól és félelemtől elgyötört hangon.
Közben láttam, hogy kezdenek összeolvadni a sebei, aminek a beteljesülését nem várhattam meg, hátha új erőre kap ez a rohadt állat. Erre fogtam a puskát és szíven lőttem. Felüvöltött fájdalmában.
-Az igazat mondom! - folytatta.
-Ki bízott meg? - üvöltöttem haraggal a hangomban, és egy lövéssel elválasztottam a karját a testétől. Üvöltött, mint a sakál.
-Nem tudom a nevét, de... de... Kozlov egyik embere, az ő... az ő parancsára bérelt fel engem!
Kozlov... ezért az egész k*rva bagázs szívét ki fogom tépni. Újra átfutott az agyamon, mit tett ez az állat a feleségemmel és a kisfiammal. Dühöm nem ismert határokat. Ráirányítottam a shotgunt, a fejére céloztam.
-Ne! Neee...
Ennyi jött ki a száján, ugyanis közvetlen közelről fejbe lőttem, aminek köszönhetően a fél fejének a darabjai beterítették a talajt. Újra meghúztam a ravaszt. Biztosra mentem. A feje immár nem volt sehol. Még egy ideig rajta tartottam a puskám, hátha visszanő a feje, vagy bármi más történik... de nem történt. Ugyanolyan halott volt, mint percekkel ezelőtt.
Eszembe jutott újra a családom, az együtt töltött boldog percek, és hogy még mennyi lett volna, ha nem történik ez. Összerogytam és arcomat a markomba temettem.
Kiderítem ki vagy kik a felelősök ezért, és felkoncolom őket. Megyek értetek!



Fegyverek: a rendőrök számára rendszeresített Glock 22-es pisztoly, MP5-ös géppisztoly, M5 Matte Nickel Shotgun.
Jármű: fekete Chevrolet Lacetti