Nem: Férfi

Születési hely, idő: Bulgária, Szófia, 1990. Július 23

Külső tulajdonságok: Átlagos testalkattal és közepesen hosszú szakállal büszkélkedhetem, magasságom nagyjából 180 centiméter. Sötétbarna, hosszú hajamat kontyba fogva hordom, tetoválások és piercingek nincsenek rajtam, bár tervezek magamra tetetni egy két, spirituálisabb tetoválást. Szemeim íriszei szintén barnák.
Külsőmre sokat adok, a sötétebb színeket kedvelem öltözködésben. Sötétbarna, sötétkék, sötétzöld, sötét minden. Kapucnis pulóvereket szeretem, hosszú gatyákban csak a buggyosakat nem kedvelem, de azokon kívül bármilyen jöhet.

Foglalkozás: Pék

Kirin: Lelkitársam és örökös, szkeptikus segítőm, Tánya, a nőstény keresztes vipera. Kilencven centiméter hosszával, az állandó "barátságosan szemlélődő" szemeivel és a tudattal, hogy mindig lesz valaki aki figyel rám, felbecsülhetetlen érzést kelt bennem. Megjelenni közösségben ritkán szokott, nem egy társasági alkat, kommuniálni általában érzések átvitelével szokott, ha véleményt kérek tőle valamiről. Pikkelyei a barna színeiben játszanak, szemei vöröses barnásak.
Kedveli a zenét - folk metált különösen -, és szeret azzal játszani, hogy néhanapján az éjszaka közepén fölkelt, mert már megint rátekeredett a törszemre (rájöttem, ilyenkor csak át akar "ölelni").




Erősségek:
- megértő vagyok és segítőkész, könnyen tudok alkalmazkodni az új helyzetekhez
- kedvelem a változatosságot, no meg ha valaki másabb mint az átlag,
- nagyon gyorsan tudok futni (nem vicc, volt amikor el kellet rohannom anyám elől, mert meg akart verni amikor meglátta, hogy telefirkálták egyesekkel az ellenörzőm!)

Gyengeségek:
- nem szeretem a hangos dolgokat,
- átlagos fizikumom van, semmi figyelemre méltó,
- akcentussal beszélem az angolt (egyenlőre)

Félelmek:
Sosem szeretném megtapasztalni, hogy milyen végtagok nélkül élni. A testi és a szellemi fogyatékosság mindig is nagy félelmeim voltak, soha nem akarok olyan állapotba kerülni, hogy elmegyógyintézetre lesz szükségem.


Életem Kelet-Európában, a Balkán keleti részén kezdődött, 1990. július közepénél, Bulgária fővárosának egy kórházában, Petar Tadanov Dragomir néven. Édesanyám is mindig ennek az időpontnak a nagy erejével áltatott, miszerint amelyik hónapnak a közepén születik a gyermek, az a hónap javakban gazdag lesz. Nem tudtam felmérni, hogy igaza volt-e.
Szüleim átlagos életet éltek, legalábbis az ország gazdasági helyzetéhez viszonyítva átlagosat. Apám targoncás volt a helyi reptéren, édesanyám pedig egy kisboltot vezetett, Neszebarban, ahol nyaranta a turista forgalom kiemelkedőben magas, főleg az utóbbi - és természetesen a júniusi időben. Nem győzött mindig eleget mesélni az akkori turista forgalomról, akik nagyrészt Kelet és Közép-Európából érkeznek, hogy a híres bulgáriai tengerpartokat és ókori romokat is megnézzék a látogatók, ám állítása szerint sokan érkeznek Törökországból és tőlünk sokkal nyugatabbra, Németországból, Franciaországból, és még vagy ötven másik helyről is. A sok turista miatt a bevétele is nagy volt a városban lévő boltoknak, elvégre akik ideérkeznek, nyilvánvalóan nagyon sokat költenek az ideutazásra és az itt maradásuk alatt is elszórnak egy tisztes mennyiséget, aminek egy kis része anyám vegyes -én inkább úgy nevezném, hogy bizsu - boltjában landol. Ebből az következett, hogy ugyan a nyári időszakban a család széttagolt volt, a téli időszakban azonban rendesen sikerült magunkat annyira megszedni, hogy a közeli országokba ellátogassunk és kikapcsolódjunk. Ilyen hely volt Törökország, Románia, Görögország, Magyarország, de még egyszer Hollandiába is sikerült eljutnunk, bár az már tényleg egy egyszeri alkalom volt.
Ha már utazás: már nem is tudok visszaemlékezni, hogy mi is volt pontosan az ok, azonban néhány éven belül, ahogy világra jöttem, átköltöztünk tőlünk nyugatabbra, Budapest belvárosába, ami Magyarországon található. Talán anyagiak vagy csak a kalandvágy miatt döntöttek úgy az őseim, már nem is számít. Lényeg, hogy azt a pár évet - jó pár évet! -, Közép-Európa kis, tengerpart nélküli országában töltöttük, ahol szépen fölcseperedtem. Állampolgárság megszerzése után nevet változtattunk - így lettem Petarból Kálmán -, berendezkedtünk és megpróbáltunk minél gyorsabban beilleszkedni a társadalomba.
Anyám ismét megnyitotta a boltját, ezúttal egy kisebb élelmiszer boltot vezetett, aminek a kezdeteknél a költségei majdhogynem meghaladta a bevételünket. Egy picit "legatyásodtunk" abban az évben, és visszanézve igen vakmerő próbálkozásnak tűnt egy friss költözés után. Az üzlet szépen lassan beindult, hamarosan pedig már helyben sütött pékárukat is tudtunk készíteni, ezzel is növelve a jövedelem szilárdságát.
Tanulmányaim befejezése után rövid úton pék lett belőlem anyámmal közösen vezettük a boltot, aminek bevételéből tudtam félre rakni és adott esetben "kirándulni" is mentem, ahogyan az már szokássá vált a családunkban. Így kötöttem ki szépen fokozatosan Horvátországba, Angliába, Németországba, Franciaországba és még ezerféle helyre, ahova el tudtam menni. Világjáró ember lettem, tele csupa kalandvággyal amit nem tudtak enyhíteni az egyhetes kiutazások. Elhatároztam, hogy én bizony emigrálni fogok az Egyesült Államokba, hogy majd máshol próbáljam meg felépíteni a jövőmet ami sokkalta izgalmakkal telibb. Nem sok ember mondhatja el, hogy miután beutazta a Európa majdnem összes országát, egy csettintésre kiemigrál az USA-ba.
Pedig így lett. Ha nem is csettintésre - közel másfél évnyi gyűjtögetés előzte ezt meg -, de viszonylag rövid idő alatt kint találtam magamat.

Üdv újra Kálmán, örülök hogy te is visszatértél. Nagyon jó lett az új előtörténet és karakter, nem is találtam benne semmi kivetnivalót, így elfogadom.

Jó játékot!