Nem: férfi

Csoport: hibridek

Születési hely, idő: Potsdam, Németország; 1966. szeptember 6. (47 éves vagyok; 34 évesnek nézek ki)

Kinézet: Magas 182 cm-es erős és izmos testalkattal rendelkezem. Hajam sötétbarna, akárcsak szemeim. Arcom karakteres és férfias, gyakran borostás. Az egyszerű, kényelmes ruhadarabokat kedvelem leginkább: farmert és pólót, atlétát vagy maximum inget bőrdzsekivel. Lábbeliként bakancsot vagy sportcipőt hordok legszívesebben.



Speciális rang: Marsall (Arapaho és környéke)

Szörny-alak: farkasember. Két méter magas, erőteljesen izmos, emberihez hasonló testalkattal rendelkezem, függőleges gerinccel és testtartással. A kisebb karmos lábak biztosítják a haladást, a karok pedig a cselekvést - utóbbi végtagokon hosszabb és sokkal élesebb karmok vannak. A pofám farkas-szerűen megnyúlt, a füleim a fejtetőn vannak. Sűrű, szürkés-fekete szőr borítja a testem, fogaim hosszúak, élesek, állkapcsom erős.


Szörny készségek: gyors futás; ügyes mozgás; fájdalmas, mélyen szántó karmolás; erős harapás. Tökéletes látás sötétben is, kifinomult szaglószervek. Képes vagyok szinte teljesen hangtalanul lopakodni. Annak köszönhetően, hogy testtartásom emberi, megfelelő kapaszkodási lehetőséggel képes vagyok mászni is (pl. fára). Hangom mély, morgásom ijesztő, üvöltésem a farkasokhoz hasonló és vonyítani is tudok.



A rangom sok jellemvonást megkövetel, ami katonás neveltetésem és egyesek szerint származásom okán is alapvetően megvan bennem. Jó vezetési készségekkel lettem megáldva, igazságos vagyok, képes vagyok nehéz helyzetekben is jó döntést hozni. A diplomáciai érzékemen még lenne mit csiszolni, mindezek ellenére nem mondható el rólam, hogy barbár lennék. Csupán éles a nyelven, a stílusom gyakran szarkasztikus. Szeretem a rendet, a tisztaságot, ha olajozottan működik minden. Számomra kiemelten fontos a fegyelem és a bátorság is: ha harcra kerül sor, nem futamodom meg.

+ vezetői készségek
+ kiemelkedő fizikai erő a hibridek közt is
+ jó tájékozódási képesség

- időnként lebecsülöm ellenfeleim
- néha képtelen vagyok hallgatni az észérvekre, inkább nyers erővel oldanám meg a helyzeteket
- bosszúálló típus vagyok

~ hogy elveszítem az irányítást, a dolgok kicsúsznak a kezeim közül
~ hogy veszítek
~ hogy egyszer elveszítek magamban mindent, ami emberi



A hidegháború idején, a Német Demokratikus Köztársaság határain belül születtem Potsdamban, az öreg kontinensen. Édesapám, Jürgen egyszerű ember volt, anyám pedig hibrid - erről az apám is tudott, így nem lepődött meg nagyon, mikor édesanyám terhes lett és minden gyermeke rohamosan gyorsan fejlődött. Rengeteg testvérem volt, szám szerint tizenegy - ebből hat fiú és öt lány. Nagyszerű gyermekkorunk volt, anyánk mindenre felkészített minket rém-létünkhöz, míg apánk vasszigorral bár, de emberséget nevelt belénk. Nagyon szeretett minket, de mások voltunk, nem voltunk teljesen olyanok, mint az embergyermekek. Gyakran nem tudott mit kezdeni a helyzettel, amibe éppen belekerült, de azért igyekezett megtenni minden tőle telhetőt.
Ínséges idők jártak akkoriban, nagy volt a nélkülözés, de ahol csak tudtunk, segítettünk szüleinknek, hogy etetni tudják ezt a sok éhes szájat. Már egész fiatalon munkát vállaltunk - újságot árultunk, tejet hordtunk, mindent megcsináltunk, amit csak el tudtunk végezni.

Hamar felnőtté váltunk és szép sorjában elkezdtünk kirepülni a családi fészekből, megházasodtunk, gyermekeket nemzettünk. Én a magam részéről egy hibrid nőt vettem el, Heddát, aki nem sokkal később potyogtatni kezdte közös gyermekeinket - összesen hét leányt és egy fiút nemzettem neki az évek alatt. Mindannyian igazi munkát vállaltunk, lakást béreltünk és mindenki ment a maga útján, élte a saját életét, de a hatalmas és egyre gyarapodó család mégis minden hétvégén összegyűlt. Szoros kapcsolatot ápoltunk, aminek mindig is nagyon örültem. De ez sem tarthatott örökké.
A testvéreim száma megfogyatkozott idővel. Három leány és egy fiútestvérem messzire elköltözött és onnantól alig-alig láttuk őket, üzenni is csak néha tudtak. A legidősebb bátyám nem sokkal később megölték - szerencsétlen eset volt. Az egyre erősödő hibrid öntudat egy új csoportot hívott életre, akik a rémekre vadásztak, sőt, néha a hibridekre is és Ulrich az ő támadásuk áldozata lett. Ulrich felesége özvegyen maradt, gyermekei árván - akárcsak édesanyám és mi, a testvérek, mikor édesapánk tüdőgyulladást kapott és eltávozott az élők sorából. A család gyászolt.

Ezután sorban a második fivérem csatlakozott a hangjukat felemelni merő hibridekhez, szónokolt, tüntetett és sztrájkolt a jogainkért. Közben én a családom gondját viseltem - feleségemét, gyermekeimét és anyámat is segítettem, hogy elviselhetőbb legyen számára a veszteség. Nagyon szerettem a családom, mégis úgy éreztem már, megőrülök. Az a rengeteg felelősség a vállamon, gyászruhák és sírás mindenütt, a halottakért gyújtott gyertyák... a lázadozó hangulat Potsdam városában... mind éreztük a változást. És itt most nem csak arról volt szó, hogy vadásztak ránk... a Német Demokratikus Köztársaság a végét járta. Egy új kor volt eljövendőben.
Végül rengeteg ott töltött csodás év után 1988.-ban úgy döntöttem, Oroszországba utazom. Előbb Moszkvában éltem rövid ideig, majd Szentpéterváron, Jekatyerinburgban és Omszkban is megfordultam. Az a bizonyos 1990. év Nyizsnyij Novgorod-ban ért, hallottam a híreket így azonnal útra keltem, hogy hazalátogassak. A gyermekeim felnőttek már, a legtöbbjük elköltözött. A világ pedig ünnepelt és sírt. A hibridek egyre erősebben kampányoltak önmagukért - hisz egyre többen is voltunk. Két évet még Potsdam-ban töltöttem, mikor a család úgy döntött, Berlinbe költözünk mindannyian, hogy részesei lehessünk a pezsgő életnek, hogy mi is kivegyük a részünket, mi is tegyünk valamit azért, hogy a hibrideket végre elismerjék és elfogadják. Öcsém, Abelard lett a berlini hibridek által vezetőnek kikiáltott férfi jobb keze rövid idő alatt, mind nagyon büszkék voltunk rá. A családommal maradtam, bár mindig bennem volt a vágy, hogy menjek, utazzak tovább, ismerjem meg a világot, hisz olyan jól éreztem magam Oroszországban, szabad voltam, kötöttségek nélkül. Új dolgokat ismerhettem és tapasztalhattam meg.

2000-ben végül mi győztünk. A világ belátta, hogy nem küzdhet ellenünk. Magam is részt vettem megannyi gyülekezésen, sőt harcokban is. És akkor végre tudtam, mit akarok. Döntöttem. A családdal a kapcsolatom az évek folyamán kihűlt, ahogy feleségemmel is. Nem volt maradásom. A tengeren vágytam átkelni. Így érkeztem meg 2001. telén Bostonba. Amerika annyira új volt nekem és csodálatos, s az évek alatt sikerült megszeretnem a nagyvárosi életet, mely pezsgő és izgalmas volt. Közben az emberek által lerombolt Föld elkezdett újra kivirágozni. Bebizonyosodott, hogy egy jobb világot hoztunk el. Minden csodálatos volt, nem sokkal később a kisváros Marsall-ja lettem és a Bostoni Főmarsall, Stuart Baltimore egyik bizalmas tanácsadója.
Épp az irodájában voltunk, mikor hallottuk a hírt Arapahóról, s mindketten ugyanarra gondoltunk: az ottani Marsall nem tud szembeszállni a várost, sőt ezáltal már a világot fenyegető veszéllyel, a fellázadt és újra emberhúson élő rémekkel. A hír hallatán ugyanis máshol is lázongani kezdtek a rémek, világszerte... csírájában kell elfojtani mindezt. Ismertük őt... Stuart-nak pedig érdekes ötlete támadt:
'- Miért nem mész oda te? Lehetnél az ottani Marsall. Megvan benned a kellő erő, a tapasztalat, hisz vezettél már várost.

Talán tovább haboztam, mint kellett volna, de végül belementem. Más is pályázott az ottani Marsall posztjára, de könnyedén elbántam ellenfeleimmel. Úgy éreztem, végre kapok egy nekem való feladatot. Egy igazi kihívást az élettől, mindig erre vágytam. Néhány hétig inkognitóban jártam be a várost, mielőtt elfoglaltam a Marsall posztját, hogy megismerjem az itteni viszonyokat. Hamar belerázódtam a szerepbe, de úgy érzem, még csak most jön a java... nem félek attól, amivel szembe kell néznem. Bátran fogom viselni, bármi is jöjjön ezek után. Remélem, elég erőm lesz szembeszállni az itt lévő borzalmakkal... Stuart ugyanis nem tudott egy nagyon lényeges dologról: a Vadakról, akik időnként a városba érkeznek, senki sem tudja honnan, hogy kiirtsák a rémeket és leszámoljanak velünk, hibridekkel is. Hogy bebizonyítsák újra - a teremtés koronája az ember. De én nem fogom hagyni magam. Talán eddig mindenki azt hitte rólam, szívesebben húzódom a háttérbe, gondoskodom a családról, vagy járom a világot. De az igazság az, hogy legszívesebben irányítok: a saját sorsom és másokét, mások életét. Szeretem kezemben érezni a hatalmat. És aki ezt el akarja venni tőlem, az jobb, ha korábban kel fel nálam...