Nem: nő

Csoport: rémvadászok

Születési hely, idő: USA, Nevada – Halál völgye, 1987. 12. 12. (26)

Kinézet: nem túl magas, ízlésesen izmos testalkattal rendelkezem. Idomaim nőiesek, arcom szív alakú, szemeim mandulavágásúak és barnák (az üvegszemem is, mivel teljesen élethű), hajam hosszú, vastag szálú és sötétbarna színű. Több heg is található a testemen, valamint a jobb szemem helyett a mindennapokban üvegszemet "hordok", ha harcra kerül a sor pedig szemkötőt. A kényelmes, mégis nőies ruhákat kedvelem, de nem viszem túlzásba: magas sarkút, szoknyát vagy ruhát sosem hordok - csak olyan holmik jöhetnek szóba, amik harc vagy menekülés közben sem hátráltatnak. Visszafogottan öltözködöm többnyire fehér, bézs, krém, barna, szürke és zöld ruháim vannak, a hajam mindennap begöndörítem és ízléses sminket használok - igyekszem a lehető leginkább különbözni a rémvadász-életet folytató, valódi személyiségem testétől, olyankor ugyanis csak elnyűtt, sötét holmikat veszek fel a terepre, eredetileg egyenes hajam többnyire összefogom és az üvegszem helyett egy egyszerű fekete szemkötővel fedem el a sérült szemem, előbbi zavarna. Nagyon szívesen hordok viszont ékszert bárhogy nézek is ki (bár értékes nemesfémek és drágakövek helyett inkább bizsukat, de legszívesebben fa, vagy bőr ékszereket), közülük is a legbecsesebb számomra, amit sosem vennék le, egy fonott bőr karkötő, melyet Loki csinált nekem még tinédzser korunkban.



Álnév: Cherry

Foglalkozás: irodai asszisztens. Egy biztosító cégnél dolgozom, a napjaim többnyire egyhangúak - iratokat fűzök le, szkennelek, nyomtatok, fontos szerződéseket és leveleket viszek postára, a főnökeimnek kávét hozok és mindvégig láthatatlan és jelentéktelen maradok mindenki szemében. A keresetem szerencsére elég jó, el tudom tartani magamat és a bátyám, Lokit is. Odabenn kissé betegesnek ismernek, gyakran tettetek rosszullétet vagy jelentek beteget, ezért ha úgy alakul, hogy nap közben el kell szaladnom, senki sem lepődik meg rajta.

Harci készség: test-test elleni küzdelemben nem jeleskedem, és nem bánok túl jól a pengés fegyverekkel sem. Nekem a stukkerek és puskák valók, egész pontos vagyok közelről is, de egy szikla mögé rejtőzve a pillanatok pattanásig feszülése sem tud kikészíteni, megtörni, kellően türelmes vagyok a távolsági lövéshez is.

Fegyverek: egy Shotgun, egy 7.62×51 mm-es Sniper M24 és egy Bowning Hi-Power stuki (ezt szinte mindig magamnál hordom).

Képesség: Silex terra

Kirin: Narcise, egy foltos hiéna. Mivel mi Lokival még az utolsó, valóban nomád rémvadász csapatok egyikébe születtünk, igazi vadállatok szegődtek mellénk kirinnek - igaz Narcise nem afféle nagy vadász mint Brennos, Loki kirinje, de azért veszélyes és nagyszerű társ a harcban is. Neme hím. Külseje a többi hiénaféléhez hasonlóan kutyaszerű. Orra megnyúlt, sárgás bundáját sötétebb, ovális foltok pettyezik. Testhossza 138 centiméter, tömege 62 kilogramm. Marmagassága 80 centiméter. Hátsó lábai rövidebbek a mellsőknél, ezért háta lejtős, járása koslatós. Ennek ellenére nemcsak gyors, de hihetetlenül szívós: hosszú távon képes tartani a 60 km/h sebességet. Az egyik legerősebb izomzatú állat: állkapcsa és fogazata olyan erős, hogy a csontot is képes porrá őrölni. Nagyon kíváncsi és eszes állat. Alapvetően húsevő: maga is zsákmányol, de a dögöt sem veti meg. Emellett eszik lárvákat, tojásokat, sőt, gyümölcsöket is. Egyszerre akár 14,5 kg húst is képes egyszerre felfalni. 24 óra alatt még a szarvat és fogat is megemészti. Nem könnyű vele a városban, emberek közé vegyülve élni, bár a munkatársaim nagyjából már megszokták, az évek alatt sikeresen elaltattam a gyanújukat - igaz ehhez nagyban hozzájárult egy civil (ha rémvadász lenne, arról tudnék), aki nemrégiben a vezetőség egyik kiöregedett tagját váltotta a posztján. Az ő kirinje egy oroszlán, így született, nem tehet ellene semmit - azóta az én kisebb, barátságos Narcise-emet is szívélyesebben fogadják az irodában.



Nem könnyű a mindennapok titkolózása és a rémvadász élet között lavírozni. Mindig igyekszem nagyon odafigyelni, hogy meglegyenek a határok, hogy az a személyiség, az az arc amit naponta mutatok a világ felé jól fedje a valóságot. A mindennapokban egyszerű, átlagos nő vagyok. Nincs bennem semmi érdekes, sosem történik semmi. Épp ezért a munkatársaim keveset tudnak rólam, nem is kifejezetten érdeklődők. Egyszerűen öltözöm, egyszerűen élek... minden erőmmel próbálom leplezni a bennem dúló indulatokat, a különlegességem. Néha kifejezetten rossz ez, de mindenképp hasznos hogy a saját életemben van mi mögé bújni. A valódi családommal, a rémvadászokkal szemben már egész másképp viselkedem.
Határozott vagyok, magabiztos, közvetlen és segítőkész, hűséges a csapathoz és Lokihoz mint a bátyám és mint Wahed egyaránt. Tettrekészségem nagy, találékonyságom és
kreativitásom határtalan. Nagyon jól értek a fegyverekhez, a technikához. Ha vesztésre állok viszont, belátom és képes vagyok kompromisszumot kötni. Nem vagyok kifejezetten bosszúálló és haragtartó típus. Imádom a földet, a növényeket és az állatokat, ha felhúzom magam csak kimegyek az erdőbe, vagy a farmvidékre és ott mindig megnyugszik a lelkem. Erősen buzog bennem a bizonyítási vágy és ha csalódnom kell magamban vagy a képességeimben (sajnos megesik) nyilván elszomorít, de nem hagyom hogy teljesen földhöz vágjon - felállok és újra megpróbálom.

+ nagyon jól értek a lőfegyverekhez, járművekhez, kütyükhöz - nő létemre egyáltalán nem zavar, sőt némi elégtétellel tölt el, ha nyakig ragacsosan és olajosan behajolhatok egy kocsi motorterébe és férfiakat megszégyenítő ügyességgel és szakértelemmel megjavíthatom, ami elromlott. És imádok fegyvert tisztítani!
+ nagyon ügyesen leplezem a rémvadász életem, persze néha amikor nagyon rossz napom van előfordul, hogy kényesebb vagyok és olyat teszek, ami nem lenne jellemző rám... de többségében igyekszem odafigyelni.
+ sajnos nem vagyok a rémvadászok gyöngye, fél szemmel nehéz mesterlövésznek vagy mesterharcosnak lenni, de a képességem annál jobban irányítom, persze még bőven van hová fejlődni. Ez egy hosszú éveken át, ha nem örökké tartó tanulási folyamat, mindig tud valami újat mutatni, amire nem számítok és mindig újra és újra koncentrálnom kell és megtanulni irányítani.

- test-test elleni küzdelemben egyáltalán nem vagyok jó, mindössze néhány fogást ismerek - de azokat legalább már kellőképp begyakoroltam. Lőfegyverekkel sokkal jobban boldogulok mint bármi mással, de itt is inkább átlagos lövőnek számítok.
- a látóterem és a periférikus látásom is hiányos, mivel csak a bal szemem ép.
- hajlamos vagyok a fejfájási és migrénes rohamokra.

~ alulmaradni a harcokban, súlyos sérülést szenvedni, vagy meghalni.
~ hogy a képességem utóhatása, az éhség miatt egy nap bajom esik, mert nem figyelnek rám oda kellőképp a társaim.
~ legnagyobb félelmem, hogy elveszítem Lokit, vagy valami baja esik annak az embernek, akit a világon a legeslegjobban szeretek.



26 évvel ezelőtt születtem nem sokkal ikerbátyám után a családi legendák szerint Nevada államában, pont a Halál völgyében. Szüleink annak idején még a nomád csapatokban élő rémvadászokhoz tartoztak, azok közül is mindketten a kékvérűek közé. Sajnálatos, hogy épp ezekre a gyermekévekre nem emlékszünk Lokival, így a nomád csapatról és apánkról is alig vannak emlékeink - legalábbis a későbbi életünk emlékeihez képest. Ezt mindig is sajnáltam, alig múltunk ugyanis 6 évesek, mikor egy csapat rém támadt ránk. Édesanyánk az életét kockáztatva kimenekített minket - a bátyám, Loki ép bőrrel megúszta, az én jobb szemem azonban kikaparta egy hárpia. Csak az ő lélekjelenlétén és sebellátási szakértelmén múlt, hogy nem véreztem el. De arra a napra örökké emlékezni fogok, az áldozattal nap nap után együtt kell élnem. Anyánk erős, büszke nő volt. Biztos meggyötörte apánk halála, de ezt nem mutatta ki. Olyan erős volt, mint a kőszikla. Mindig is rá akartam hasonlítani.

Ezután Maine államig menekültünk, egészen Arapaho városáig, ahol anyám két félárva gyermekével a helyi rémvadász csapathoz csatlakozott, melyet Nemezisként emlegettek. Hamar beilleszkedtünk Lokival és barátokra találtunk - Freya volt a legjobb barátnőm, Orion, a Nemezis csapat wahedjének fia pedig Lokié. Úgy éltük az életünket, mint az egyszerű emberek, de hamar megtanultuk, hogy a másik éltünket, amik és akik igazából vagyunk titokban kell tartanunk - de sosem szabad elfelejtenünk. Az iskola mellett kemény edzéseken vettünk részt, hamar megtanultunk bánni a fegyverekkel. Kemény évek voltak, nem egy gyermek lelkének valók - de mindez csak még jobban megerősített minket és a kettőnk közti köteléket. Néha együtt játszottunk, Freya, Orion, Loki és én - azt, hogy mi négyen vagyunk az egész világ ellen. Akkor még csak játéknak tűnt, rabló-pandúros fogócskának... de ahogy felnőttünk, a játékból valóság lett.

Loki különleges képessége már 10 éves korában jelentkezett, de az enyém nem. Féltem és féltékeny voltam rá. Attól tartottam, nem is vagyok igazi kékvérű, holott a vérem mást engedett láttatni. Anyám mindig türelemre intett, de én féltem hogy csalódást okozok majd. Négy évig kellett várnom, akkor jelentkezett ugyanis először a képességem, irányítani tudtam a föld elemét. Az állatok néha körém gyűltek teljesen indokolatlanul, a virágok szirmot bontottak a közelemben, a faágak és gyökerek elhajoltak az utamból. Be akartam hozni a hosszú évek lemaradását - nem is értettem akkor még, milyen szerencsém volt, hogy csak később váltam képességet birtokló kékvérűvé. Lokit ugyanis megrémisztette a képessége ereje és annak kellemetlen utóhatásai, hisz gyermek volt még, s inkább elfordult az adottságától. Én is féltem, halálosan mikor először tört rám az a csillapíthatatlannak tűnő éhség, mely féltem, sosem múlik már el. örökké éhes leszek - mint a rémek. Sötét gondolatok borították el az elmém, attól féltem magam is rémmé változom. De miután elmúlt ez az életemet először felforgató, hatalmas űr és hiány, amint tudtam ismét belevágtam. Szerencsére érettebb voltam már, mint Loki annak idején. Mindig felálltam és megpróbáltam újra, feszegettem a határokat és próbáltam a bátyám is bevonni. Hogy ő is az legyen, aminek született. De a lelkében túl nagy sebet ütött az, amit kiskorában el kellett viselnie cserébe. Végül egy év után mégis visszatért ősi gyökereihez, kék vérében zubogó erejéhez, különleges adottságaihoz.

A végső vizsga után mi is csatlakoztunk a csapathoz, amint végeztünk az iskolában egyetem helyett munkát kerestünk, hogy eltarthassuk magunkat és betegeskedő édesanyánkat. Alkalmi munkákból éltünk, napról napra és nagyon nehéz volt minden. Mégis elégtételt, büszkeséget és erőt adott nekünk a rémvadász lét - de sajnos nem sokáig. Az emberek és hibridek háborúja véget ért, a rémeket bezárták. Úgy tűnt, a világnak már nincs szüksége ránk többé. Mégis, mikor a wahed összehívta a csapatot, mindannyian ismét hűséget fogadtunk neki. Már akkor is sejtettük, hogy ez a látszólagos béke nem tart majd örökké. Húsz éves korunkban ért ismét fordulóponthoz az életünk. Édesanyánk, a wahed és még néhány harcos halálát lelte, mikor rendőrök találtak rájuk, oldalukon a félelmetes és gyűlöletes féllény gárdistákkal. Le akarták őket tartóztatni, elhurcolni, bezárni... de ők inkább szembeszálltak a hatalmas túlerővel. Nem volt esélyük. Mindenkit lesújtott a gyász, Loki volt az első, aki lépni mert. Büszke voltam á és mindez elég erőt adott nekem is, hogy felálljak és folytassam - hogy beteljesítsem a vágyam. Hogy végre bebizonyíthassam, édesanyám szelleme bennem él. Erős vagyok, mint ő. Harcos vagyok, mint ő. És bármit el tudok viselni.

Lehetne bármilyen kifogásom az ikerhúgom előtörténetével kapcsolatban? Naná, hogy elfogadlak

Jó játékot!
Loki